Az iskola Halloweenje
Idén is elérkezett a Halloween ideje, a rémségek éjszakája, a szörnyűségek estéje.
Ebben az évben sem maradhattak el az olyan kis megmérettetések, mint teremdíszítő verseny vagy az osztályok versenye. Ez utóbbin a legtöbb pontot gyűjtő osztály nyert, mivel pontokat lehetett szerezni a teremdíszítésért, a szuperhősjelmezekért és a feladatok elvégzéséért. A feladványokat különféle állomásokon találhatták meg a gyerekek, a választék pedig rendkívül széles volt. Sokaknak tetszett a szuperpuzzle vagy a horrorkamra és hogy még egyet említsek: a szuperhőskvíz.
Az idei Halloween témája a szuperhősök voltak. A lányok így nehezebben tudtak beöltözni, mint hiszitek, s érthető, hogy szuperhősként a fiúk munkája könnyebb és jobb volt, mint a lányoké. De persze az ő Halloweenjük is remekül sikerült és mindenki boldog volt. Kellett viszont valami harapnivaló is, hogy megtöltsük a bendőnket, ezért a kedves nyolcadikosok készítettek egy bő választékú és rémisztő büfét. Miután mindenki jóllakott, következhetett az eredményhirdetés. Az első három helyezett kapott egy titkos borítékot, a többiek pedig egy zsák cukrot. Végtére is az édesség igen fontos egy Halloween-bulin, nem igaz?
Végül következett egy kis cukoreső és mindenki mehetett haza.
Írták: Litkei Orsolya, Kaboldy Nóra, Karácsony Fruzsina 5.c osztályos tanulók