Janikovszky Éva: Bertalan és Barnabás

(részlet)

 

Az ikertestvérek mindig nagyon hasonlítanak egymásra. Ezt mindenki tudja, aki látott más ikertestvéreket.

A dakszlikutyák is nagyon hasonlítanak egymásra. Ezt is tudja mindenki, aki látott már dakszlikutyákat.

És a dakszliikrek? A dakszliikrek annyira hasonlítanak egymásra, hogy elég, ha csak egy dakszlit képzeltek el, mert a másik úgyis pontosan ugyanolyan.

Persze elgondolni sokkal könnyebb két teljesen egyforma dakszlit, mint lerajzolni. De akármilyen nehéz is, Bertalant és Barnabást mégiscsak le kell rajzolni, hogy megismerkedjetek velük. Bertalan és Barnabás ugyanis nem tudná elviselni, ha összetévesztenék őket más daksziikrekkel vagy már Bertalanokkal és Barnabásokkal. De ez – szerencsére – szinte lehetetlen. Hogy miért? Azért, mert Bertalannak és Barnabásnak mindig levendulaszaga van. Igazán nem valószínű, hogy rajtuk kívül több levendulaszagú dakszliiker szaladgálna a világban. Összeakadhattok persze szélhámos dakszlikkal, akik levendulakölnit használnak, de hol van az Borbála néni levendulájának illatától!

Borbála néni kertjében úgy nő a levendula, mint másutt a fű. Illata átjárja a kis házat, ahol Borbála néni Boldizsár bácsival meg a dakszliikrekkel lakik. levendulaszagú itt minden, de különösen levendulaszagúak a dakszlik, akik folyton a levendulák között bújócskáznak, hemperegnek.

Nekik még ezt is elnézi Borbála néni, mert még a levendulánál is jobban szereti a dakszlikat, és az összes dakszli közül éppen Bertalant és Barnabást szereti a legjobban. Igaz, hogy nincs is több dakszlikutyája.

Boldizsár bácsi is nagyon szereti a dakszlikutyákat, csak sajnos, a levendulát nem szereti annyira, mint Borbála néni, és ezért titokban néha dohányt ültet a levendulák közé. Különben nagyon boldogan élnek.